... ami ingyen van biztosan megéri...

A legnagyobb naperőmű

India úgy döntött, hogy megépíti a világ legnagyobb naperőművét, amely 4000 megawattos teljesítményre lesz képes. Ez négy átlagos atomreaktor teljesítményének felel meg. A projekt hatalmasabb lesz minden eddigi napenergia-programnál.

Az erőmű területe több mint 77 négyzetkilométer lesz, vagyis nagyobb, mint Manhattan. A beruházás értéke 4,4 milliárd dollár, hét évig tart majd az építés. Összesen hat állami cég fogott össze a megvalósításban. Rajasthan provinciában épül majd az erőmű, a Sambhar tó közelében.

Az erőmű élettartama nagyjából 25 év lesz, évente 6,4 milliárd kWh energiát termel majd. Akár évi négymillió tonnával is segíthet leszorítani India szén-dioxid-kibocsátását.

naperomu

Indiának van már naperőműve évi 2208 MW kibocsátással, de ez is bővülni szeretne. A tervek szerint 2022-re elérnék a 22 ezer megawattot. Az elmúlt években felére esett a napenergia ára Indiában, kilowattonként 17 rúpiát (0,27 dollár) kérnek. De még így is jóval drágább, mint a szén, amelynek ára csak 2,5 rúpia kilowattonként.

Mint ilyenkor lenni szokott, a tervnek vannak ellenzői is. A környezetvédők szerint nem így kellene fejlődni. Nem éri meg olyan területen építeni ilyen hatalmas erőművet, ahol amúgy is elvész az energia húsz százaléka.

 

Naperőmű