... ami ingyen van biztosan megéri...

Kenya és a napenergia

Kenya – Az országban egyre több helyszínen, és egyre nagyobb mértékben oldják meg a villamosenergia termelést a nap energiájának kihasználásával.

panel-install_kenya

Kenyában például, a kormány szándéka szerint 2016-ban már a villamos energia felét megújuló, egész pontosan napenergia segítségével szeretnék előállítani. Ennek érdekében konkrét lépéseket is tettek, közel 1,2 milliárd dollár nagyságú  napenergiát hasznosító beruházást irányoztak elő. A beruházástól az ország fenntarthatóbb villamosenergia politikáját remélik.

Ez az elszántság, mintául szolgálhat bármely ország számára, melyben a civil és állami szféra működik együtt.A költségek felét a kormány finanszírozza, a fennmaradó részt pedig az országban működő vállalkozások teremtik elő. Tervek szerint 2014-ben megkezdődik a kivitelezés.

A kenyai Megújuló Energia Szövetség egyik vezetője úgy nyilatkozott: “A napenergia hasznosítására irányuló nagy beruházás minden bizonnyal a legjobb választás. Beüzemelésük után áramkimaradásokkal sem kell számolni és az energiadíjak is csökkenésnek indulnak.”

Európa, ébresztő!